BÉT Prémium kategória

Október 25-én indul a 6-8 milliárd forintos AutoWallis-részvényjegyzés a 16-38 milliárd közötti akvizíciós és üzletfejlesztési tervekhez

2021-10-14

Az elmúlt évek legnagyobb nyilvános forrásbevonásához kapcsolódó befektetési tájékoztatót hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank, mely alapján az AutoWallis október 25-én elindíthatja a 6-8 milliárd forint, túljegyzés esetén akár magasabb összegű nyilvános részvényjegyzését. A Budapesti Értéktőzsde autós vállalatának terve, hogy árbevételét 2025-re a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelje, EBITDA-ját több mint a hatszorosára, akár 15 milliárd fölé bővítse. Az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatási tevékenységével a közép-kelet-európai régió 14 országában jelenlévő AutoWallis a dinamikus fejlődést az organikus növekedés mellett újabb tranzakciók, akvizíciók útján tervezi megvalósítani. A vállalat mai bejelentése szerint a forrásbevonás elsődleges célja, hogy azzal részben finanszírozza a 2025-ig tervezett 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókat, akvizíciókat, fejlesztéseket.

107-122 forint közötti ársávban (tegnapi záróár: 127 Ft) juthatnak az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekhez azok a lakossági befektetők, akik 2021. október 25. és november 9. között az OTP Banknál leadják jegyzési igényüket. A Magyar Nemzeti Bank október 13-án jóváhagyta a társaság nyilvános részvénykibocsátási tájékoztatóját (a Tájékoztató elérhető: www.autowallis.hu/reszvenyjegyzes). A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni. A társaság tervei szerint ebből a lakossági értékesítés 1-1,5 milliárd, míg az intézményi 5-6,5 milliárd forint között alakulhat (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték).

Az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátás 2017 óta az első a BÉT szabályozott piacán, és nemcsak emiatt, hanem a mérete miatt is fontos lépés a magyar tőkepiacon. A forrásbevonás hátterében az AutoWallis által bemutatott növekedési stratégia áll, mely 2025-ig akár 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókkal, akvizíciókkal, fejlesztésekkel számol. A vállalat dinamikus növekedését az elmúlt években tapasztalt pozitív folyamatok és sikeres tranzakciók támogatják, melyeknek köszönhetően az AutoWallis a 2020-ban elért 88 milliárd forintos árbevételét az idei év végére több mint megduplázhatja, míg a további organikus növekedésnek és az évi 1-2 tranzakciónak köszönhetően a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelheti az évtized közepére. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója kiemelte, hogy a növekedés a vállalat eredménytermelő képességében is megmutatkozhat: terveik szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14-15,2 milliárd forint közé ugorhat 2025-re.

Az AutoWallis a következő években három fő területen kíván növekedni: egyrészt szolgáltatási portfoliójának bővítését, másrészt meglévő kiskereskedelmi tevékenységének földrajzi kiterjesztését tervezi, harmadrészt pedig nagykereskedelmi tevékenységét akarja tovább erősíteni. Ez utóbbi esetben is erősíteni kívánja regionális konszolidátori szerepét, valamint a jelenlegi öt (Isuzu, Jaguar, Land Rover, SsangYong, Opel) mellé további nemzetközi autómárkákat tervez bevonni az AutoWallis Csoportba. A meglévő kiskereskedelmi tevékenység (a Csoport jelenleg a BMW, a Dacia, az Isuzu, a Jaguar, a Kia, a Land Rover, a Maserati, a MINI, a Nissan, az Opel, a Peugeot, a Renault, a SsangYong, a Suzuki, a Toyota, a Saab alkatrészek és a Sixt rent-a-car márkákat képviseli, illetve értékesíti) organikus bővülése mellett a Csoport elsősorban többmárkás, több telephelyes, illetve stratégiai lokációban piaci meghatározó erővel bíró egyedi kiskereskedések és szervizpontok felvásárlását tervezi, továbbá a már meglévők mellett új országokban kíván megjelenni. Mindezen célok elérése érdekében az AutoWallis olyan ingatlanberuházásokat tervez, melyek a fenntarthatósági szempontokat, valamint a társaság Zöld Finanszírozási Keretrendszerét figyelembe véve támogatják kereskedelmi tevékenységét. A szolgáltatások terén az AutoWallis többek között regionális flottakezelő tevékenység beindítását, a meglévő szinergiákra építő üzletfejlesztéseket (használtautó, finanszírozás, biztosítás-közvetítés, közös beszerzések), a digitális értékesítési csatornák és adatelemzési képességek fejlesztését, valamint a szervizszolgáltatások és a rövidtávú autóbérlés fejlesztését tervezi.

Ormosy Gábor elmondta: a forrásbevonással céljuk, hogy a társaság részvénypiaci súlya, a részvények likviditása, forgalma tovább bővüljön. A vezérigazgató kiemelte, hogy a lakosság számára ez lesz az első lehetőség, hogy részt vegyen a társaság tőkeemelésében. A vállalat eddigi eredményeinek és terveinek ismeretében bíznak benne, hogy a jelenleg csaknem 2.800 lakossági részvényes mellé több száz új befektető csatlakozik majd azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és részt vegyenek a magyar tőzsde autós vállalatának sikersztorijában, amelyen haladva az évtized végére az AutoWallis Csoport a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává válhat.

Az AutoWallis menedzsmentje a terveket ebben a videóban mutatja be: www.youtube.com/watch?v=kBdb_d1B5kk

A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93.457.943 darab új részvény értékesítését tervezi. A lakossági befektetők az intézményi jegyzés során kialakuló végleges áron, a 107-122 forint közötti ársávon belül juthatnak AutoWallis részvényekhez, amennyiben 2021. október 25. és november 9. között leadják jegyzési igényüket és teljesítik az ehhez szükséges feltételeket. A befektetők a részvényjegyzési igényeket a kizárólagos forgalmazóként eljáró OTP Bank kijelölt fiókjaiban, vagy akár telefonos ügyfélszolgálaton és online is leadhatják, amennyiben rendelkeznek értékpapírszámlával a banknál. Az intézményi befektetők 2021. november 2-9. között jegyezhetnek AutoWallis részvényeket. A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi jegyzés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. A részvényjegyzéssel kapcsolatos részletes információk a www.otpbank.hu/autowallis oldalon érhetőek el, valamint a www.youtube.com/watch?v=zc2KAxmV5HU oldalon található videóban.

Az AutoWallis által tervezett nyilvános forrásbevonás közreműködői, tanácsadói: OTP Bank (forgalmazó), Kapolyi Ügyvédi Iroda (kibocsátói jogi tanácsadó), Andrékó Ferenczi Kinstellar Ügyvédi Iroda (forgalmazói jogi tanácsadó), Front Page Communications (kommunikációs tanácsadó), Ernst & Young Tanácsadó Kft. (kibocsátó pénzügyi tanácsadója), PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. (kibocsátó könyvvizsgálója).

Figyelemfelhívás

Jelenközzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján reklámnak minősül. A közzétételcélja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozottinformációkhoz és így a Társaság teljes körű transzparenciát biztosítson,illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EUrendelet, valamint a tőkepiacrólszóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. Ajelen közzétételben foglalt információkkal kapcsolatban a Társaság a1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNBáltal jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a bet.hu [https://bet.hu/site/newkib/hu/2021.10./Osszevont_Tajekoztato_kozzetetele_128621182], a kozzetetelek.mnb.hu [https://kozzetetelek.mnb.hu/kozzetetelek?viewid=K461665/2021] oldalakon, illetve a Társaságholnapján [www.autowallis.hu/reszvenyjegyzes], és a forgalmazó honlapján [www.otpbank.hu/autowallis].

Atájékoztató MNB általi jóváhagyása nem jelenti a felajánlott vagy szabályozottpiacra bevezetendő értékpapírok jóváhagyását. A befektetőknek a részvényeknyilvános értékesítésével kapcsolatos befektetési döntés meghozatala előttcélszerű elolvasniuk a tájékoztatót a nyilvánosságra hozatalt követően, annak érdekében, hogy teljesmértékben megértsék a vonatkozó befektetési döntés potenciális kockázatait éselőnyeit, illetve befektetési döntés meghozatalát megelőzően érdemeskörültekintően mérlegelni a Társaságba, valamint annak értékpapírjaiba történőlehetséges befektetés jogi, adózási vagy megtérülési következményeit, ideértvea befektetés előnyeit és a vonatkozó kockázatokat. A Társaság felhívja afigyelmet, hogy a Társaság és képviselői nem vállalnak felelősséget abefektetők által levont következtetéseken alapuló befektetési döntésekért, azokhátrányos jogi következményeiért, illetve pénzügyi veszteségekért.